2014. augusztus 31., vasárnap

Los Angelesi 'Q&A' panel

Egyik kedves olvasónk megtalálta és elküldte nekem a Los Angelesi 'Q&A' panel "rajongói felvételét", amit itt is köszönök szépen. :)
Erről a panelről már nem is csak egyszer írtam az oldalon, többek között ebben a bejegyzésben és ebben is megemlítettem a dolgot. Most viszont elhoztam nektek a panelt és a fordítását is.
Sajnos azt a 'Q&A'-t nem tudom megmutatni nektek, amelyiken Ki Hong is ott volt, mert eddig csak nagyon halk felvételeket találtam arról a rendezvényről. :(




Fordítás az ugrás után.

A Futárok Kódexe

No, erről már régebben láttam egy szegényes másolatot twitteren, de alig tudtam elolvasni az írást, ezért nem is tettem ki az oldalra. Most viszont megkaptuk az InterComtól a magyar sajtóanyagban ezt a kis szösszenetet, ami még többet hozzáad a filmhez. :)
Ki Hong Lee (Minho) twitteren azon viccelődött, hogy ezt ő írta. :D

Holnap pedig egy meglepetés fog rátok várni az oldalon! :)


A Futárok Kódexe:
SOHA NE ÁLLJ MEG
ÉBERSÉGED NE LANKADJON
HOZD VISSZA A REMÉNYT

Küldetés: Megfejteni az Útvesztőt
Eljárás:
1.      Jelentés, megbeszélés minden reggel a Térképszobában, reggeli előtt.
2.      Átvenni az Elöljárótól a szekció-feladatot.
3.      Felszerelés:
a.   Cipők – ha lyuk van a cipődön – foltozd meg. Ha nem tudod megjavítani, egyeztess az Elöljáróval, kérj újat.
b.      Futóruha – ha lyukas – foltozd meg. Ha nem lehet megjavítani, egyeztess az Elöljáróval.
c.  A térkép másolata – vissza kell rakni a helyére azonnal, az Útvesztőből való visszaérkezéskor.
d.      Ceruza/jegyzettömb – szigorúan csak navigációs és jelölő mintákat rögzíts, amik segítik a tájékozódást a labirintusban.
e.       Víz – a bökött arcod frissítésére.
f.       Táska – a bökött cuccaid tárolására.
g.       Kézvédő – a bökött kezed védelmére.
4.      Megállni Serpenyő konyhájánál és felvenni a napi élelmiszer-adagot.
a, Ne tömd tele a táskát. Minél könnyebb vagy, annál gyorsabb vagy. Minél gyorsabb vagy, annál kevésbé leszel halott.
5.      Csomagolj be, és menj az adott kapuhoz, ahol találkozol a Futár társaddal.
a, Attól függően melyik részbe vagy rendelve, az annak megfelelő kaput keresd. (ellenőrizd a napi térképen)
6.      Egyezzetek meg a tájékozódási pontban a Futár társaddal.
a, Készíts több tájékozódási pontot, miközben feltárod a saját területedet. Kövesd a Futár Kódexet, de a társadért is felelős vagy.
b. A tájékozódási pontok kritériumai:
i. 4 kivezető út – Figyelj rá, hogy 4 út vezessen ki a tájékozódási pont területéről, nehogy csapdába csald magad.
ii. NE KERÜLJ ZSÁKUTCÁBA
iii. Rengeteg kenyérmorzsa – annak ellenére, hogy mindketten tudjátok, hol vannak a tájékozódási pontok, szórjatok kenyérmorzsát, ha netalán valaki eltűnne, tudjuk, hol keressük.
7.      Fuss az Útvesztőben
a, Ne felejtsd a Futárok Kódexét:
i.        Soha ne állj meg.
ii.       Éberséged ne lankadjon.
iii.      Hozd vissza a reményt.
b. Hidratálj – mosd az arcod és igyál.
c. Kövesd az idő múlását.
8. Térj vissza, mielőtt bezáródnak a kapuk.
9. Jelentés a Térképszobában.
            a. Az Tisztásra visszatérve az első úti célod a Térképszoba. NINCS KIVÉTEL. Nem érdekel, ha plottyos a gatyád, az sem.
10. Rajzold át az aznapi mintázatot és nyújtsd be vizsgálatra.
            a. Ha nem tudsz kiigazodni saját térképeden, elfelejtheted a vacsorát. NE PAZAROLD A TISZTÁS ESZKÖZEIT.
11. Kérdezz rá a napi mintázatokra és megállapításokra.
12. Vacsoraszünet
13. Alvás
14. Futás újra.

A Futárok imádsága

Add meg nekünk a sebességet és a mozgékonyságot, hogy eligazodhassunk a labirintusban.
Segíts megvédeni a Tisztáson családunkat a vékony pengéktől,
Vezess minket vissza biztonságban, mielőtt a falak bezáródnak.

Amikor bajba kerülünk, védj meg minket a Siratóktól.
Adj nekünk győzelmet és tartós békét,
Hogy elhiggyük, a futás nem volt hiábavaló,
Ha nem itt a Tisztáson, akkor kívül, egy jobb helyen.


Forrás: InterCom sajtóanyag

2014. augusztus 30., szombat

Az Útvesztő újraolvasás 5. nap


A korábbi napok újraolvasási anyagai ITT tekinthetők meg.

Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!

ÚJRAOLVASÁS 5. NAP: 17. fejezettől- 23. fejezetig (112.-146. oldal)

Tartalom: Thomas, Minho és az ájult Alby kint ragadtak éjszakára az útvesztőben a kapuk bezáródása után. Minho biztos benne, hogy végük és meghalnak egymás után, de Thomas bízik abban, hogy túl tudják élni. Kettéválnak, és Thomas magával viszi az eszméletlen Alby-t, hogy megmentse az életét. Siratók támadnak rájuk, de végül sikerül őket elcsalni a Sziklához, ahol egy csellel a mélybe taszítják az ellenségeiket. A fiúk megmenekülnek, és reggel visszajutnak a Tisztásra. Alby megkapja a Siratók szúrása ellen használt ellenszert, és így túléli a támadást, de át fog esni az Átváltozáson.

Hogyan keltették életre az Útvesztőt a film készítői?


Ma egy igen érdekes cikket hoztam nektek, amiben Wes Ball (rendező), Marc Fisichella (látványtervező), Wyck Godfrey (producer) és James Dashner (író) arról beszélnek, hogyan milyen hosszú folyamat útján és miféle filmes trükkökkel varázsolták a képernyőre az Útvesztőt.


A harminc méter magas szőlővel benőtt falú labirintus, a tisztársak által saját kezűleg gyártott tábor hozta létre AZ ÚTVESZTŐ sajátos hangulatát, amit a vizuális effektek még inkább fokoztak.
Ball és a látványtervező, Marc Fisichella által megálmodott labirintus hatalmas falai egyszerre sugallnak modern és ősi hatást. A toronymagas szerkezeten kúszó szőlő és a látszólag üres folyosók elfedik a veszélyt, megfélemlítve még a legkeményebb és veterán tisztársakat is. A rejtélyes lények - amiket a gyerekek Siratóknak hívnak - prédájává lesz, aki túl sokáig marad a labirintusban. Ez azt jelenti, a fiúknak ki kell jutni a labirintusból, mielőtt a falak bezáródnak, mert senki sem éli túl az éjszakát ott.

Fisichella az Útvesztő gyakorlati tervezéséről és építéséről beszélt: „A filmben rengeteg jelenet játszódik a labirintusban, és persze nagyon korlátozott volt, hogy mi mennyit tudunk valójában létrehozni. Kitaláltam egy moduláris koncepciót, így megoldhatóvá vált a többfajta folyosó, csomópont, záródás létrehozása adott területen. A különböző árnyalatú zöldek, szőlők és egyéb elemek lehetővé tették, hogy változtassunk az összhatáson, mintha a labirintus egy újabb részletét mutatnánk meg.” Így folytatja: „Öt méter magas falakat építhettünk, hogy be tudjuk világítani, s hogy a tér is befogható legyen. Vizuális hatásokkal értük el, hogy harminc méteresnek látszódjanak. A legnagyobb mérnöki feladatot a kapuk megalkotása jelentette. Minden kapu hat méter széles és hat méter magas, a kapunyílás is hat méteres. A kapuknak mechanikusan kellett végszóra nyílniuk és záródniuk, úgy hogy közben egy színész átfut a kapuszárnyak között. Sokkal dinamikusabb hatást értünk el így, mint a képernyők előtt. A négy és fél mázsás kapuk telepítése jelentette az igazi kihívást, hiszen messze forgattunk a hazai bázistól.”

Will, Kaya és Dylan Miamiban és Atlantában

Kedvenceink a promóciós turné keretén belül ezúttal Miamiban és Atlantában reklámozták a filmet. Ahogyan végigböngésztem az eddig közzétett állomásokat és, hogy kik lesznek ott ezeken a rendezvényeken, elmondhatom, hogy innentől fogva csak Dylan, Kaya és Will (a szokásos trió) fogja promotálni a filmet. Sajnos a többieket valahol elhagyták útközben...

A következő megálló szeptember 2-a, Philadelphia és Toronto! ;)







Még több kép az ugrás után.

2014. augusztus 29., péntek

Ismerjétek meg a film történetét és a fontosabb karaktereit!

Azért írtam bele a címbe, hogy film történet és filmes karakterek, mert ha tetszik nekünk, ha nem, tény, hogy a filmben néhány dolgot megváltoztattak a készítők és nem csak a történet terén, de a szereplők jellemében is. 
Ebben az igen hosszú, de ezzel arányosan érdekes cikkben megismerhetjük ezeket a változásokat, illetve lépésről-lépésre végigkövethetjük, hogyan született meg a film.


A történet:

Thomas egy lassan felfele mozgó liftben tér magához. Amikor a lift ajtaja kinyílik, egy fiúbanda körében találja magát, a Tisztáson, ahol a gigantikus falakkal körbezárt terület jelenti az életteret. Thomas semmire sem emlékszik múltjából, nem tudja kik voltak a szülei, nem emlékszik a gyerekkorára, nem tudja hogyan került ide, nem tudja, hol van; egyetlen dolog, amit bizonyossággal tud, a keresztneve.
Thomas új tisztársai hasonló módon semmit sem tudnak múltjukról, s arról sem, hogyan kerültek erre a helyre. Amit azonban már megtapasztaltak, hogy az óriási falak kapui minden reggel szétnyílnak, s napnyugtakor bezáródnak. A nyílások az Útvesztőbe vezetnek. És még valamit… minden harmincadik napon új fiú érkezik a lifttel.
Az Útvesztő kiszámítható működése Thomas érkezésével mintha megváltozott volna, alig egy hét múlva a Doboz újra kinyílt, s megérkezett a Tisztásra az első lány, Teresa.
Thomas számára gyorsan világossá válik, hogy a Tisztás minden lakójának meghatározott feladata van, akár a kertművelés, építkezés, vagy éppen az elit alakulat, a Futárok csoportjának tagja. Például a Futárok feladata, hogy az Útvesztő nap, mint nap változó falainak labirintusáról térképet készítsenek, a lehető legnagyobb területet befutva. Feladatuk roppant veszélyes, mert vissza kell találniuk a Tisztásra, mielőtt leszáll a nap, s bezáródnak a kapuk. Az éjszakában ugyanis az Útvesztő folyosóin halálos veszély fenyegeti őket, a biomechanikai szörnyek, a Siratók kóborolnak a betonfalak között.
Az „újonc” Zöldfül, azaz Thomas számára nyugtalanítóan ismerős a Tisztás és az Útvesztő is. Kétségbeesve keresi emlékeit, mert úgy érzi, hogy a megoldás kulcsa, az Útvesztő titka az ő emlékezetében létezik, s ha felsejlene ez az emlékfoszlány, visszavezethetné a fiúkat a valóságos világba.

AZ ÚTVESZTŐ James Dashner azonos című bestseller-sorozatának első könyve alapján készült. A regény 2009-ben jelent és azonnal a New York Times sikerkönyve lett, az egész világon megmozgatta az olvasók fantáziáját.  Gyakran emlegetik úgy, mint, A legyek ura, Az éhezők viadala, vagy a legendás Lost-Eltűntek tv-sorozat elegye. Dashner, bár érti ezeket az összehasonlításokat, főként A legyek urával vont párhuzamot, de szerinte Az Útvesztő egészen más történet. „Az én szereplőim másképpen reagálnak, mint A legyek ura karakterei. Azt gondolom, hogy sokkal civilizáltabbak, rendezettebbek; elhatározzák és hisznek abban, hogy túlélik és meg tudnak szökni. Az Útvesztő nemcsak egy kalandregény, a reményről és az emberi lélekbe vetett hitről is szól.”
A könyvre a Gotham Group Management és Produkciós Társaság két producere, Ellen Goldsmith-Vien és Lee Stollman figyelt fel. „Nagyon sok, fiataloknak szóló regényt elolvastunk, de mindig valami egységes világot kerestünk, amiben a karakterek határozottan kirajzolódnak, valami olyasmit is egyben, amit még soha nem láttunk. Mindezt megtaláltuk Dashner könyvében.”
A stúdió Wyck Godfreyt, a Twilight sorozattal már sikeressé vált producerét bízta meg a film elkészítésével. „Azonnal igent mondtam a 20th Century Fox felkérésére – mesélte – hiszen végre eleget tehettem fiaim kérésének, és nekik, az ő korosztályuknak készíthettem filmet.”

Az ugrás után tovább olvashatjátok a cikket.

Színészeink a karakterükről és a többi szereplőről beszélnek

Kaptunk néhány pár perces videót a film színészeiről és Jamesről, akik a saját karakterükről, illetve a többiekről beszélnek.
Annyit megjegyeznék, hogy össze-vissza van vagdosva az egész, szóval nem a színészek beszélnek ilyen darabosan és összefüggéstelenül. :D
Nekem a kedvencem Ki Hong, mert nagyon szépen megfogalmazta a mondandóját és érdekes dolgokat is mondott. :)


  • Newt az Ekések tagja. Kint van a földön és dolgozik. Az Ekések Elöljárója. Ő biztosítja, hogy a termelés működjön. 
  • Van egy struktúrája a Tisztás hierarchiájának. Törvények, határok és struktúra van és így élünk ezen a helyen. 
  • A "3. ember" a csoportban az szerintem Gally. Ő az építők Elöljárója. Mindent ők építettek. 
  • A Tisztáson mindenki vigyáz a másikra. Csak mi vagyunk egymásnak. Nem tudjuk miért vagyunk itt, kik vannak odakint vagy, hogy kik figyelnek minket, csak azt tudjuk, hogy az ellátmány havonta érkezik az újonccal együtt. A film az életükről szól és, hogy hogyan birkóznak meg a helyzettel. [Thomas 4x mondta ki azt a szót, hogy 'structure' :D]
  • Amikor a helyszínre értünk mind nagyon profin viselkedtünk, átbeszéltük a karaktereinket és hasonlók. Nagyon jó és könnyű együtt dolgozni egy csapat fiatal és tehetséges színésszel. Az izzadság, amit az arcunkon láttok majd, az igazi. Ha fáradtnak tűnünk, az is azért lesz, mert tényleg azok voltunk. Én szerettem ezt. Nem az van, hogy egy stúdióban vagyunk amit  én unalmasnak találok. Számomra a film arról szól, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a karakterek, ettől olyan jó.


  • Newt ismeri Albyt igazán, ismeri a legelső gondolatait, együtt vezetik a Tisztást.
  • Kaya nagyon menő lány, amikor megtudtam, hogy ő is itt lesz, úgy voltam vele, hogy "Igen, egy londoni lány!"
  • Gally és Alby kapcsolata a kölcsönös tiszteleten alapul. Gally kivitelezte az Alby és Newt fejében élő képet a Tisztásról, hogy hogyan akarnak élni. 
  • Wes remek ember, imádom a lelkesedését és, hogy jó munkát akar csinálni.
  • Ez arról szól, hogy elveszel egy világban, egy elképzelt világban, ami mégis igazinak tűnik.
  • Alby a Tisztársak vezetője, egy apa figura.  Ő az első, aki a Tisztásra került 3 éve és egyedül élte túl.

  • Wes arcán mindig egyfajta gyermeki öröm és csodálkozás látszik, amikor a Tisztásra lép.
  • Mikor Thomas megjelenik, az én karakteremet először nem érdekli, úgy tekint rá, mint egy újabb Zöldfülre. De amint bemegy az Útvesztőbe és bebizonyítja Minho-nak, hogy mit tud, hogy milyen képességekkel rendelkezik, hamar rájön, hogy ő nem olyan, mint az a tipikus Zöldfül, akik meg szoktak jelenni. Minho-ban megváltozik valami, megváltozik az, ahogyan néz bizonyos dolgokra, az Útvesztőre, a Tisztásra, arra, hogy mi a feladatuk ott és reményt is ad neki, mert amit Thomas az Útvesztőben csinál, azokkal olyan dolgokra jön rá, amikre addig nem. 
  • Minho állandóan fut, talán 5 órát pihen naponta. Folyton fáj valamije, a filmben tele vagyok sebekkel, de ez mind annak a része, aki ő. El kell fogadnia, hozzá kell szoknia, ezek motiválják. Ő a Futárok Elöljárója. Ő vezeti a futást az Útvesztőben és, hogy megpróbáljanak kiutat találni. Én vagyok a futárok vezetője, én ellenőrzöm, hogy jól vannak-e, hogy tudják-e, hogy mit csinálnak és, hogy azt jól csinálják-e.
  • Minho az idő elteltével meglát valamit Thomasban, meglátja, hogy ő nem csak egy újabb Zöldfül, mert ő képes az Útvesztőben futni, képes segíteni abban, amit az elmúlt 3 évben csináltunk. 
  • Gally azt mondja, hogy ez az ő otthonuk. Ő egy Építő, így ennek van értelme. Ő építette az egészet.
  • Az Ekések gondozzák a termést. Chuck a Lögybölőkkel van. Serpenyő főz. És ott van Gally és az Építői. 
  • A forgatás remek tapasztalat volt, mert minden igazinak érződött. A meleg idő, a bogarak, amikor a szúnyogok megcsíptek, az is valóságos volt. De ez mind a része annak, hogy a Tisztáson vagyunk.
  • Ha valaki elég gyorsan fut és ügyes, akkor Futár lehet, nekem kell jelölnöm, van egy Tanácsunk az Elöljárókkal és ott szavazunk, de Thomas kicsit másképpen kerül be.
  • Ez egy kaland, egy történet saját magunk felfedezéséről, mert itt vannak nekünk a fiúk, akik a Dobozból jönnek elő és semmire nem emlékeznek. Nem tudják mit kezdjenek az életükkel, ki kell találniuk, hogy miben jók és azt hiszem, hogy ez egy olyan történet, amivel mindannyian azonosulni tudunk. 
  • Alby a Tisztás vezetője, ő volt az első, aki megjelent a Dobozban. Ő felügyel minden tevékenységet a Tisztáson.

Az ugrás után megnézhetitek, hogy mit mondanak a saját karakterükről és a többiekről Blake, Dylan, Kaya, Will és Jacob illetve, hogy mit mond James a történetről.

BTS videó és új TV spot!


A videó első két percében (utána a film német nyelvű előzetese tekinthető meg) apró részleteket láthattok a film próbáiból, amolyan kulisszák mögötti videó (BTS) ez.
A szöveg szerintem nem fontos és ami azt illeti nem is lehet sokszor érteni, hogy mit mondanak. A videó a lényeg. :)




A videóból kivágott gifeket és az új TV spotot az ugrás után nézhetitek meg .

2014. augusztus 28., csütörtök

Ismerjétek meg a film megalkotóit!


Az InterCom filmforgalmazási cég egyik munkatársától nemrégiben rengeteg érdekes és hasznos írott anyagot, videót és képet kaptunk, amit ezúton is hálásan köszönünk.
Nővéremmel átbeszélve a dolgot arra döntöttünk, hogy ezeket szép sorjában fogjuk veletek megosztani. Elöljáróban annyit elmondhatok, hogy ezen a bejegyzésen kívül még három izgalmas cikket, egy képes bejegyzést és egy meglepetést is tartogatunk a számotokra. 
Mindezek mellett a magyar sajtókönyvből csemegézve frissítettük néhány információval a színészeink profiljait is, amiket ezen a linken tudtok megtekinteni. 

A mai bejegyzésben a film megalkotóit ismerhetitek meg közelebbről.


WES BALL (rendező) 

A Florida State University-n, szerzett Bachelor of Fine Arts (BFA) diplomát filmgyártásból. Első animációs filmjét a Work in Progresst az Akadémia Motion Pictures and Fine Arts Diák Oscar-díjjal jutalmazta. Sikerén felbuzdulva Ball eladta első játékfilmjét ötletét, a The Treehouset, a Warner Bros and Tapestry Filmsnek. Bár a projekt nem valósult meg, lehetővé tette Ball számára, hogy tovább fejlessze filmes ismereteit, megalapította saját vizuális effekteket gyártó és animációs stúdióját, az Oddball Animationt. Több éven keresztül megrendelésekre dolgozott, majd elkészítette a Ruin 3D rövidfilmet, mellyel váratlanul többmilliós nézettségre tett szert az interneten. Két hónappal később a 20th Century Fox tárgyalásokat kezdett vele Az Útvesztő rendezéséről.


ENRIQUE CHEDIAK, ASC (operatőr) 

A Daily Variety  beválogatta a „Tíz operatőr, akinek a munkáját meg kell nézni” listájába. Munkásságára a közelmúltban bemutatott Dean Parisot rendezte Red 2 miatt figyeltek fel. Operatőre számos más film mellett Az Európa-rejtély (Europa Report) sci-fi thrillernek, a Betolakodóknak (Intruders), és a kritikusok által is elismert 127 óra (127 Hours) című alkotásnak, amit Danny Boyle rendezett.


JOHN PAESANO (zeneszerző) 

Többek között a nemsokára bemutatásra kerülő When the Game Stands Tall című film zenéjét komponálta, de nevéhez fűződik néhány ismert sorozat a Krízis (Crisis) vagy a Sárkányok: A Hibbant-sziget harcosai (DreamWorks Dragons: Riders of the Berk.) melódiái is.



MARC FISICHELLA (látványtervező) 

Filmes tanulmányai után olyan úttörő projektek művészeti vezetője lehetett, mint például David Lynch's Twin Peaks sorozata vagy a Mesék a kriptából (Tales From The Crypt ).
További, filmes munkái: X-Men: Az elsők (X-Men: First Class), X –akták (The X-Files), Csillagkapu (Stargate), Tökös csaj (The Hot Chick), Sasszem (Eagle Eye) és Az igazság nevében (Collateral Damage). 

Forrás: InterCom sajtóanyag

Új, egy perces izgalmas jelenet (?) a filmből!

Ez biztosan nem TV spot, hiszen 1 perces, de én személy szerint nem is mondanám előzetesnek, mert annak meg túl rövid. Mindegy is, hogy mi ez, véleményen szerint ez a kis "hosszú reklám" az eddigi legmenőbb az összes közül. *.*
Mindenkinek csak ajánlani tudom a megtekintést, semmi spoiler nincs benne és mégis izgalmas és figyelemfelkeltő. Így kell egy jó reklámot eladni.
Rengeteg Minho és Útvesztő... mi kell még?!


Thomas: Mi ez a hely? Ki küldött ide minket?
Alby: Nem tudjuk.
Thomas: Mi van odakint?
Newt: Az Útvesztő.
A Futárok szabályai
Minho: A Futárok minden nap ugyanazokat a szabályokat követik. Jelentés a Térképszobában. Átvenni a szekció feladatot. Felszerelkezés. És fuss. Soha ne állj meg. Térj vissza, mielőtt bezáródnak a kapuk. Ha túléled... holnap mindent elölről kezdünk.
Alby: Tudnom kell, hogy követni fogod-e a szabályokat.

Forrás: [x]

2014. augusztus 27., szerda

Az Útvesztő újraolvasás 4. nap


A korábbi napok újraolvasási anyagai ITT tekinthetők meg.

Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!

ÚJRAOLVASÁS 4. NAP: 15. fejezettől- 16. fejezetig (95.-111. oldal)

Tartalom: Thoma próbál beilleszkedni a tisztásbeli életbe, és következőleg a Nyesőknél dolgozik néhány órát Zart felügyelete alatt. Közben Alby és Minho kimennek az útvesztőbe a tegnap talált Siratóért, de ahogy telik az idő, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem fognak visszaérni időben. Newt egyre idegesebb, aggódik a barátai miatt, már majdnem lemond róluk, mikor este, alig néhány perccel a falak záródása előtt felbukkannak a fiúk. Alby megsérült és Minho nem tudja időben visszavinni, és mivel a többiek félnek az útvesztőtől, így senki nem segít nekik. Kivéve Thomas... aki az utolsó pillanatban becsusszan a falak közt az útvesztőbe.

Mától kapható a Mozimánia magazin szeptemberi száma!

Apró emlékeztető, hogy a mai naptól kapható az újságárusoknál a Mozimánia szeptemberi száma, benne egy Az Útvesztő óriásposzterrel és egy három oldalas cikkel a filmről!
A magazinban Az Útvesztő mellett olvashattok a Hobbit legújabb részéről, a Ha maradnék című filmről egy egy oldalas cikket találtok és a szeptemberben induló Constantine című sorozatról is.




A képek saját fotók.

Három új TV spot a filmhez


Még valamikor régebben megosztottam veletek három TV spotot a filmhez, tegnap viszont hirtelen még hármat közzétettek.
Ezek a mostani TV spotok meglepően és egyben irtóra spoileresek (és nekem fájt is az egyik, de nagyon), úgyhogy nagyon óvatosan és átgondoltan ajánlom a megtekintésüket.




Véleményem szerint olyannyira spoileresek ezek a spotok, hogy csak az ugrás után mertem betenni a másik kettőt és az első fordítását.

2014. augusztus 26., kedd

Kérdezd a Tisztársakat!

A film hivatalos facebook oldala nemrég közzétett egy videót, amiben Kaya, Dylan, Will és Thomas arról beszélnek, hogy a rajongóknak lehetőségük adódik, hogy kérdezzenek tőlük és ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy tumblr-ön kiírják a kérdésüket és használják az #AskAGlader hashtag-et. 
A színészek a következő két hétben videóban fognak válaszolni ezekre a kérdésekre.

Akinek esetleg nincs tumblr-je, vagy nem tudja megfogalmazni a kérdéseit angolul, az nyugodtan leírhatja hozzászólásként a kérdéseit és majd én megírom nekik Tumblrön. :) Ha videó és/vagy kép kérdést tesztek fel, azokat erre az email címre várom: mindenamidestiel@gmail.com
Hajrá, ahogyan Thomas is mondta: legyünk kreatívak, lehet, hogy éppen a ti kérdéseitekre fognak videóban válaszolni. ;)

Dylan: Helló Tisztársak, kérdésetek van Az Útvesztő szereplőgárdájához? Most itt a lehetőségetek, hogy feltegyétek ezeket a kérdéseket.

Will: Ha Zöldfül vagy, ha Elöljáró, mi hallani akarjuk a kérdéseidet.

Will: Bármit kérdezhetsz, amit tudni akarsz.

Kaya: Küldd el a kérdéseidet Tumblrön keresztül az #AskAGlader hashtag-et használva.

Kaya: Talán éppen a te kérdéseidre fogunk válaszolni a jövőheti nemzetközi körutunkon.

Thomas: A kérdésedet közzéteheted videó, szöveg vagy kép formájában is, lehetsz kreatív.

Thomas: Fontos, hogy használd az #AskAGlader hashtag-et, amikor Tumblrön közzéteszed a kérdéseidet.

 
Dylan: Kíváncsian várjuk mivel rukkoltok elő. Hamarosan találkozunk Tisztársak!


Ezt meg csak úgy külön. Ezek ketten mit csinálnak? Bolondok. :D



Forrás: [x]

Itt az első videó kritika a filmről!


Íme az ígért első videó kritika Az Útvesztő filmről! Szó szerint lefordítottam nektek, hogy miket mond Chad, ezt a videó alatt elolvashatjátok. Általánosságban csupa jókat mond a filmről és ami engem a legjobban meglepett, hogy Dylant is csak dicsérni tudta, pedig nem ismerte előtte (ami hát valljuk be nagy szó). 




Az ugrás után olvashatjátok a fordítást. :)

Dylan ma lett 23 éves


Boldog szülinapot kívánunk neki! :)


Kép forrása: x

Itt az első kritika a filmről!


Természetesen nem fogjuk az összes film értékelést megosztani, ezt és a délután kikerülő videó-kritikát csak azért osztjuk meg veletek, mert ezek a legelső vélemények a filmről. :)
Ezt a kritikát a welivefilm.com weblap egyik munkatársa Daniel Rester írta, a fordítást pedig én. :D


Az Útvesztő az újabb film a YA könyvadaptáció őrületben, ez James Dashner azonos című regénye alapján készült. Már most el lehet mondani, hogy ha a mozikban jól teljesít, akkor lesz folytatása. Miközben egyre jobban kezdek beleunni a sok folytatásos YA adaptációba, azt kell mondjam ennek a filmnek kell a második része. Ez az egyik olyan, ahol akarom, hogy legyen folytatása.
A film nem foglalkozik azzal, hogy felvázolja a történetét. Egyből bedob minket a liftbe ezzel a fiatal fiúval Thomassal. Amikor a lift kinyílik, még több fiatal fiúval találkozunk. A fi semmire nem emlékszik, bár a neve hamar eszébe jut; Thomas.
Thomas hamar rájön, hogy ő és a többiek egy tisztáson ragadtak, amit hatalmas falak vesznek körbe. 


Minden fiúnak teljesítenie kell a munkáját a túlélésért, úgy, mint a favágást, növénytermesztést, stb. Minden hónapban érkezik hozzájuk egy újonc a Dobozban, ami élelmet és ellátmányt is rejt.
A falon túl van a megoldhatatlannak tűnő Útvesztő. A fiúk kiküldenek Futárokat, hogy ők megtalálják a kiutat. Az Útvesztő éjszaka veszélyt rejt, hiszen gonosz lények őrzik, ők pedig a Siratók.
Thomas bekerül a csapatba, bár csak a legfontosabb szereplőkkel találkozunk. Miközben ezeknek a karaktereknek – és Thomasnak – nincs háttértörténete, mivel, hogy nem emlékeznek semmire, mindegyiknek jól elkülöníthető személyisége és szerepe van a csapatban. Ki Hong Lee Minho-t játssza, aki a Futárok Elöljárója és Thomas hamar azon kapja magát, hogy vele teljesít küldetést. Itt van még nekünk Alby (Aml Ameen) és Newt (Thomas Brodie-Sangster), az előbbi a vezetője a csapatnak, az utóbbi pedig a helyettese. Blkae Cooper játssza Chuckot, az ijedt kisfiút, aki Thomas barátja lesz és Will Poulter alakítja Gally-t, akinek az a célja, hogy mindenkit együtt tartson.
A dolgok akkor kezdenek összezavarodni, amikor Thomas megérkezik és Gally a fejébe veszi, hogy Thomas egy probléma. A fiúk hamarosan egy magányos női szereplőt is köszöntenek Teresát (Kaya Scodelario). Thomas megpróbálja rávenni a többieket is az Útvesztő megfejtésére, ami még több rejtélyt bont ki számukra.


Folytatás az ugrás után!

2014. augusztus 25., hétfő

Az Útvesztő poszter a Mozimánia magazinban + a MoziCom reagálása a könyves szlengre

Igen, erről már írtunk, hogy volt egy szavazás, amiben azt döntötte el a Mozimánia magazin facebook közönsége, hogy melyik két film posztere kerüljön a szeptemberi számukba. Végül a Hobbit és Az Útvesztő győzött, így ez a két film került az óriásposzterre (80x56 cm!!!)
Na én ebből kettőt is veszek, egyet itthonra, egyet meg az egyetemre. :D

A magazin szeptemberi száma augusztus 27-én (szerdán) fog megjelenni és az ára 595 Ft lesz.



Ezen kívül még egy jó hírrel szolgálhatok nektek. A MoziCom facbookon megnyugtatott minket - Az Útvesztő rajongóit -, hogy a filmes feliratban benne lesznek, idézem: "a könyvben megismert nevek (Siratók)  és kifejezések (Zöldfül, lögybölő...).
Nagy az öröm?! :DD




Hogyan tértek magukhoz a Dobozban Az Útvesztő könyv szereplői?

Az Útvesztő trilógia twitter oldala augusztus 3-án elindított egy új programot, aminek keretében minden hétfőn megkapjuk Jamestől egy-egy karakter személyes élményét arról, hogy milyen volt magukhoz térniük a Dobozban. A képlet egyszerű: 5 tweet = 1 kis történet.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy ezek a kis szösszenetek nincsenek benne Az Útvesztő könyvben, csupán kiegészítő "gondolatok" az írótól, éppen ezért a magyar szöveg saját fordítás.

Az előző ilyen témájú bejegyzésben Thomas és Newt történetét olvashattátok el, most pedig Chuckie és Alby élményét osztotta meg velünk James.


  • Olyannyira elnyelte a sötétség Chuck világát, hogy nem emlékezett arra, hogy milyen érzés a napfényben állni.
  • Minden zajos, hideg és szagos volt. Egyfajta dobozban ült, ami mozgásban volt, mivel felfelé haladt. Fel, fel és fel.
  • Az elméje homályos volt, mint mikor a cukor feloldódik az olcsó limonádéban. Feladta, hogy egyetlen dologra akarjon koncentrálni egy dolog kivételével. Az anyukájára.
  • Mivel az anyukája a vastagodó fal túloldalán létezett, alig volt képes az emlékébe kapaszkodni. Az aranyos arcába, a gyengéd érintésébe. A kedves szavaiba.
  • Aztán már nem volt ott többé. Mintha egy fém horog kiszakította volna az elméjéből és elragadta, elrabolta volna tőle. Kezdte elfelejteni a feledést. A szomorúság lett úrrá rajta.


  • Alby a fém doboz közepére állt és leült. Maga alá húzta a lábait és egyenletesen próbált meg lélegezni. Nyugodtan.
  • Nem értette mi történik. De érezte. Érezte az emlékeit, ahogyan elpárolognak a fejéből. Koncentrált.
  • Fókuszált. Az összes megmaradt erejét bevetette, hogy megpróbáljon egy apró pillanatot felidézni az életéből. Pusztítást látott. Szenvedést. Halált. Fájdalmat. Betegséget.
  • De mindezek között látott egy férfit és egy nőt, akik szerették egymást. Fát látott és napsütést. Egy gyönyörű fiút látott. És megpróbált mosolyogni.
  • Aztán ez eltűnt. Minden a homályba veszett. A doboz megérkezett az állomásához. Rettenetes csikorgó hangot adott ki. Felülről fény szűrődött be és ez elvakította.

A következő két szereplő történetét szeptember 8-án hozom el nektek! :)

Forrás: [x]

Twitter hírek #8

Összejött néhány apróság a twitterről, így gondoltam itt az ideje egy újabb twitter hírek posztot írni.
Lássuk!

Először is tegnap került megrendezésre a Video Music Awards, amin filmünk főszereplője Dylan is részt vett. (mondjuk nem tudom mit csinált egy zenei díjátadón, talán a Teen Wolf miatt volt ott, de biztos jól érezte magát :D)




Aztán... Thomas (Newt), Will (Gally), Chris (Ben), Kaya (Teresa) és Alex (Winston) tegnap együtt voltak és éppen kocsikáztak, amikor megláttak magukról ezeket az út menti hatalmas képeket ezért egyből félrehúzódtak és lefényképezkedtek velük. :D
Említettem már, hogy mennyire imádom őket? :) És milyen jók ezek a képek... :O

Thomas ugyanabban a pózban, mint a képen. ;)



Még egy hír Blake-ről és egyéb képek a folytatás után.

2014. augusztus 24., vasárnap

Az Útvesztő újraolvasás 3. nap


A korábbi napok újraolvasási anyagai ITT tekinthetők meg.

Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!

ÚJRAOLVASÁS 3. NAP: 9. fejezettől- 14. fejezetig (61.-94. oldal)

Tartalom: Teresa érkezése után a lányt a Kóroncok gondjára bízzák. Thomas eztán egy késlegyet követve fedezi fel a Tisztás többi részét, mikor a zavarodott Ben rátámad, és majdnem megöli, de Alby megmenti őt. Thomas eztán elsőnek a Nyesőknél dolgozik néhány órát Winston felügyelete alatt, de ez a munka valahogy nem neki való. Még mindig úgy érzi, hogy Futárnak kell lennie. Aztán meglátja az útvesztőből visszaérkező Minho-t, akinek izgalmas hírei vannak... talált egy döglött Siratót az útvesztőben. Végül még aznap az Elöljárók döntése alapján Bent kitoloncolják az útvesztőbe azért, mert rátámadt Thomasra.

Itt a teljes Comic-Conos képregény!


Mint arról már írtunk, a Comic-Conra ellátogatott TMR rajongók kaptak egy kis ajándékot/meglepetést, ami pedig egy pár lapos képregény volt és ez Az Útvesztő film előzményéről szól és Alby a főszereplője. 
Három oldalát legutóbb megosztottuk veletek, de végre felkerült az internetre a többi oldala is. Ebben a bejegyzésben az egész képregényt láthatjátok! ;)

A képregény címe: "My friend George", Wes Ball (a film rendezője!) és T. S. Nowlin írták, az illusztrálásért pedig Marcus To felelt.
Elég szomorkás hangulata van, nekem nagyon rosszul esett, amikor fordítottam. :(


Az ugrás után elolvashatjátok a képregényt. :)

2014. augusztus 23., szombat

Képek a Los Angeles-i fim vetítésről és a 'Q&A'-ről

Hát gyerekek így váljon valóra az összes álmom. 
Néhány nappal ezelőtt az egyik bejegyzésben megjegyeztem, hogy mennyire örülök annak, hogy Thomas és Aml is ott volt a londoni promón, de még jobban örültem volna, ha Ki Hong is ott lett volna. Aztán láss csodát, nem sokkal ezután Ki Hong kiírta twittere, hogy ott lesz a Los Angeles-i filmvetítésen és a 'Q&A'-ön is részt fog venni. Azt hiszem akaratomon kívül elhasználtam a három kívánságomból egyet, no nem baj. :D
Bevallom őszintén én már kezdtem kicsit megcsömörleni a Will, Kaya és Dylan triótól, vagyis nem is tőlük, hanem, hogy mivel mindig csak ők hárman mentek mindenhova/róluk voltak hírek, stb., mindig ugyanazokat a kérdéseket tették fel nekik, amit hát unalmas volt újra és újra meghallgatni. 
Persze lehet, hogy eddig a többi színész nem ért rá (amit nehezen hiszek el), vagy az is megeshetett, hogy Az Útvesztő marketingesei rájöttek, hogy a könyv nagy kedvenceit sem ártana többet szerepeltetni. Értem ezalatt Newtot, Minho-t és Chuckot. 
Mindenesetre én nagyon örülök, hogy ennyien ott voltak Los Angelesben, jó ismét együtt látni a kis csapatot. :)
Chris (Ben) is úgy volt, hogy ott lesz a 'Q&A'-n, de sajnos mégsem tudta megoldani. :(

Elég volt belőlem, íme a képek a tegnapi napról:

Ki Hong, Kaya, Thomas, Will és Dylan


2014. augusztus 22., péntek

Itt az összes kép a 'The Guide to the Glade'-ből


Tudom, hogy itt már írtam ezekről a képekről, de eddig csak elszórva találtam néhányat a neten. Nemrég viszont felkerült az internetre a képek nagy része, amiket most megosztok veletek. :)
A képek röviden elmesélik a film történetét és bemutatják a szereplőket. A magyar fordításomat a képek alatt olvashatjátok.
Elég sok munkám volt ezzel a bejegyzéssel, mert míg összeszedtem a képeket, nagyjából sorrendbe tettem őket és lefordítottam a leírásokat (elég sok "szakszó" volt benne) az nem pár perc volt. De megérte. :)




Amikor Thomas felébred a Dobozban, nincsenek emlékei. Ez minden fiúval így van, aki a Tisztásra érkezik. A havonta érkező ellátmányon kívül - amin a rejtélyes WCKD felirat szerepel - fogalmuk sincs róla, hogy ki vagy miért küldte őket erre a furcsa helyre. Nincs kapcsolatuk a külső világgal. Csak egy dolgot tudnak biztosan: nincs kiút, hacsak meg nem fejtik az útvesztőt, ami körbeveszi az új otthonukat. Azt az útvesztőt, ami mindig változik és szörnyek lakják. Ez egy kihívás vagy egy halálos ítélet? Lépj be Az Útvesztő világába. Ez az útmutató hozzá.

Videó a londoni sajtókonferenciáról (Frissítve!)

Tegnap képeket osztottam meg veletek a londoni promóról, ma pedig elhoztam nektek a 'Q&A' részt. Ide egyenlőre ezt a verziót teszem be, de már az egész panel felkerült iTunes-ra, szóval, aki akarja az remek minőségben ott meg tudja nézni ingyen! :)

Nos egy nagyon rendes ember feltette youtube-ra is a videót, így végre el tudtam hozni nektek! ;) A fordításom a videó alatt olvasható.





  • A kérdező pasi elmondja, hogy tegnap látta a filmet és, hogy nagyon tetszett neki. Ezután megkéri őket, hogy valaki mondja el, hogy miről szól a film. [mindenki egymásra néz, senki nem akarja elmondani] Dylan elmondja, hogy aki jelen van, az olvasta a könyvet, így tudja, hogy miről szól a film. A kérdező pasi azt mondja, hogy passzolják le Wesnek a kérdést, aki elmondja, hogy miről szól a film. Ezután a következő szokásos kérdés jön: meséljenek a karakterükről.
  • Dylan megteszi, majd amikor Thomas elkezdi mondani, hogy ő Newtot játssza a közönség sikongatni kezd. :D Thomas megjegyzi, hogy aki itt van, az tudja, hogy ki Newt. A kérdező pasi erre megjegyzi, hogy amikor Thomas elkezdett beszélni egy nő a közönségből felkiáltott, hogy "Úristen, de aranyos!"
 

2014. augusztus 21., csütörtök

Az Útvesztő újraolvasás 2. nap


A korábbi napok újraolvasási anyagai ITT tekinthetők meg.

Figyelem! Az újraolvasós bejegyzések természetesen SPOILER-esek lehetnek azoknak, akik még nem olvasták ezelőtt a könyvet!

ÚJRAOLVASÁS 2. NAP: 6. fejezettől- 8. fejezetig (40.-60. oldal)

Tartalom: Thomast másnap reggel Newt ébreszti fel és elviszi az útvesztő egyik falához, ahol odakint a járatokban megpillantanak egy Siratót. Newt elmondja Thomasnak, hogy soha senki nem mehet ki az útvesztőbe, csak a Futárok. Aztán Alby körbevezeti Thomast, megmutatja neki a helyet, de a körbevezetést megzavarja, hogy a Doboz jelzi egy újabb fiatal érkezését. A fiúk legnagyobb döbbenetére egy lányt találnak a Dobozban, aki a nála lévő üzenet szerint az utolsó lesz.

Sajtókonferencia a film színészeivel Londonban 2. rész


Ahogyan arról már írtam néhány bejegyzéssel lejjebb a film színészei és a rendező ezúttal Londonban promotálják a filmet. A legutóbbi posztban az első napról hoztam nektek képeket és videókat, ezúttal pedig a 2. nap legjobb képeit osztom meg veletek.
Twitteren azt olvastam, hogy az egész panel felkerül majd iTunes-ra! ;)

Milyen közel vannak a kedvenceink és mégis milyen távol... :(

Néhány infó/érdekesség az eseményről:
  • A rendezvényen elárulták, hogy a film 113 perc hosszú lesz!!!
  • Wes azt mondta, hogy kb. 20 percnyi gag reeles anyaguk van
  • Néhány rajongó bekiabált, hogy "Szeretünk Brian!", mire Dylan azt felelte: "Ti most Briannak szólítottatok? Brien O'Dylan" :DD
  • 42 nap alatt forgatták le az egész filmet

Az ugrás után rengeteg képet megnézhettek a színészeinkről:

Újabb featurette videó Az Útvesztőhöz!


Beindult Az Útvesztő gépezet, mostanában egy nap alatt rengeteg újdonság jön ki. Mára hoztam nektek még egy featurette videót (az elsőt ITT nézhetitek meg), amiben James beszél arról, milyen volt, mikor a forgatáson járt.
A videóban rengeteg új kép van, amiket a fordítás alatt, gifek formájában meg is nézhettek. :)


A szokásos fordítás:
James Dashner vagyok Az Útvesztő írója. Itt vagyok a forgatáson. Wes azt akarta, hogy úgy tapasztaljam meg ezt a helyet, mint ahogyan ő azt felfedezte.
- Szóval most a Tisztáson vagyunk? [James]
- A Tisztáson vagyunk. [Wes]
Végigmentünk ezen a kis ösvényen és hirtelen beléptünk arra a helyre, amit egyből a Tisztásnak éreztem.
- Amikor Thomas felébred a Dobozban, azonnal elvakítja a fény. Felnéz és aztán bumm. Itt pillantjuk meg először alaposabban ezt a helyet. [Wes]
- Ott forgattuk a Sirató támadást. [Wyck]
- Nagyon menő lesz. Az első kiruccanás az Útvesztőbe. Ez érdekes lesz.  [Wes]
Nagyon megfogták a könyv lényegét. Furcsa látni, hogy valami, ami már évek óta a fejemben van hirtelen életre kel. Jobb, mint amit valaha elképzeltem. Vizuális mozi élménnyé alakítottuk. Ez sokkal több annál, mint amit én elképzeltem, amikor a könyvet írtam. Imádom.

Gifek a videóból:

2014. augusztus 20., szerda

Kiadott jelenetek a filmből #5

Elképesztő gyorsasággal érkeznek a kivágott jelenet a filmből. Nagyon sokáig semmi nem volt, most meg pár hete úgy beindult az élet Az Útvesztő körül, hogy csak kapkodom a fejem, nehogy lemaradjak valami fontos eseményről.
Megint kaptunk egy új részletet a filmből, ezúttal egy igen akciós dús jelenetből.


James Dashner vagyok Az Útvesztő trilógia írója. Itt egy exkluzív jelenet a filmből.
Thomas: Alby!
Alby: Mi történik?
Thomas: Itt vannak.
Jeff: A Siratók? Mit fogunk csinálni?
Alby: Futás, futás!

Kaya múlt hétvégén a V Festival-on járt


Kaya múlt hétvégén vett részt a 2 napos V Festival nevezetű eseményen, ahol készült róla néhány fotó, melyekből négyet hoztam el nektek. :)





További képek ITT tekinthetők meg.

Forrás