2014. augusztus 23., szombat

Képek a Los Angeles-i fim vetítésről és a 'Q&A'-ről

Hát gyerekek így váljon valóra az összes álmom. 
Néhány nappal ezelőtt az egyik bejegyzésben megjegyeztem, hogy mennyire örülök annak, hogy Thomas és Aml is ott volt a londoni promón, de még jobban örültem volna, ha Ki Hong is ott lett volna. Aztán láss csodát, nem sokkal ezután Ki Hong kiírta twittere, hogy ott lesz a Los Angeles-i filmvetítésen és a 'Q&A'-ön is részt fog venni. Azt hiszem akaratomon kívül elhasználtam a három kívánságomból egyet, no nem baj. :D
Bevallom őszintén én már kezdtem kicsit megcsömörleni a Will, Kaya és Dylan triótól, vagyis nem is tőlük, hanem, hogy mivel mindig csak ők hárman mentek mindenhova/róluk voltak hírek, stb., mindig ugyanazokat a kérdéseket tették fel nekik, amit hát unalmas volt újra és újra meghallgatni. 
Persze lehet, hogy eddig a többi színész nem ért rá (amit nehezen hiszek el), vagy az is megeshetett, hogy Az Útvesztő marketingesei rájöttek, hogy a könyv nagy kedvenceit sem ártana többet szerepeltetni. Értem ezalatt Newtot, Minho-t és Chuckot. 
Mindenesetre én nagyon örülök, hogy ennyien ott voltak Los Angelesben, jó ismét együtt látni a kis csapatot. :)
Chris (Ben) is úgy volt, hogy ott lesz a 'Q&A'-n, de sajnos mégsem tudta megoldani. :(

Elég volt belőlem, íme a képek a tegnapi napról:

Ki Hong, Kaya, Thomas, Will és Dylan






BTS fotó Ki Honggal, Thomassal és Dylannel







Will, Blake, Dexter, Alex, Kaya, Thomas és Dylan


Dexter, Will, Alex, Wes és Thomas, Blake, Dylan és Kaya






Dylan és a Just Jared-es munkatárs, aki a panelt moderálta


Dylan, Kaya, Dexter, Thomas, Alex, Will, Blake és Wes





Forrás: [x]

1 megjegyzés:

  1. A filmről eddig csak pozitív visszajelzést láttam azoktól, akik ott voltak a vetítésen, mind a könyvrajongóktól, mind a színészek rajongóitól és még azoktól is, akik sohasem hallottak erről az egészről és sem a könyvet, sem a színészeket nem ismerték eddig.
    Mindenképpen biztató jel, bár a magam részéről egyszerűen nem tudok a könyvek rajongójaként sem rosszra számítani. :)

    A hírek szerint IMAX moziban is vetítik majd a filmet, remélem ez itt, nálunk is igaz lesz, mert ez csak még jobban dobna a színvonalon. :)

    VálaszTörlés