2014. augusztus 29., péntek

Ismerjétek meg a film történetét és a fontosabb karaktereit!

Azért írtam bele a címbe, hogy film történet és filmes karakterek, mert ha tetszik nekünk, ha nem, tény, hogy a filmben néhány dolgot megváltoztattak a készítők és nem csak a történet terén, de a szereplők jellemében is. 
Ebben az igen hosszú, de ezzel arányosan érdekes cikkben megismerhetjük ezeket a változásokat, illetve lépésről-lépésre végigkövethetjük, hogyan született meg a film.


A történet:

Thomas egy lassan felfele mozgó liftben tér magához. Amikor a lift ajtaja kinyílik, egy fiúbanda körében találja magát, a Tisztáson, ahol a gigantikus falakkal körbezárt terület jelenti az életteret. Thomas semmire sem emlékszik múltjából, nem tudja kik voltak a szülei, nem emlékszik a gyerekkorára, nem tudja hogyan került ide, nem tudja, hol van; egyetlen dolog, amit bizonyossággal tud, a keresztneve.
Thomas új tisztársai hasonló módon semmit sem tudnak múltjukról, s arról sem, hogyan kerültek erre a helyre. Amit azonban már megtapasztaltak, hogy az óriási falak kapui minden reggel szétnyílnak, s napnyugtakor bezáródnak. A nyílások az Útvesztőbe vezetnek. És még valamit… minden harmincadik napon új fiú érkezik a lifttel.
Az Útvesztő kiszámítható működése Thomas érkezésével mintha megváltozott volna, alig egy hét múlva a Doboz újra kinyílt, s megérkezett a Tisztásra az első lány, Teresa.
Thomas számára gyorsan világossá válik, hogy a Tisztás minden lakójának meghatározott feladata van, akár a kertművelés, építkezés, vagy éppen az elit alakulat, a Futárok csoportjának tagja. Például a Futárok feladata, hogy az Útvesztő nap, mint nap változó falainak labirintusáról térképet készítsenek, a lehető legnagyobb területet befutva. Feladatuk roppant veszélyes, mert vissza kell találniuk a Tisztásra, mielőtt leszáll a nap, s bezáródnak a kapuk. Az éjszakában ugyanis az Útvesztő folyosóin halálos veszély fenyegeti őket, a biomechanikai szörnyek, a Siratók kóborolnak a betonfalak között.
Az „újonc” Zöldfül, azaz Thomas számára nyugtalanítóan ismerős a Tisztás és az Útvesztő is. Kétségbeesve keresi emlékeit, mert úgy érzi, hogy a megoldás kulcsa, az Útvesztő titka az ő emlékezetében létezik, s ha felsejlene ez az emlékfoszlány, visszavezethetné a fiúkat a valóságos világba.

AZ ÚTVESZTŐ James Dashner azonos című bestseller-sorozatának első könyve alapján készült. A regény 2009-ben jelent és azonnal a New York Times sikerkönyve lett, az egész világon megmozgatta az olvasók fantáziáját.  Gyakran emlegetik úgy, mint, A legyek ura, Az éhezők viadala, vagy a legendás Lost-Eltűntek tv-sorozat elegye. Dashner, bár érti ezeket az összehasonlításokat, főként A legyek urával vont párhuzamot, de szerinte Az Útvesztő egészen más történet. „Az én szereplőim másképpen reagálnak, mint A legyek ura karakterei. Azt gondolom, hogy sokkal civilizáltabbak, rendezettebbek; elhatározzák és hisznek abban, hogy túlélik és meg tudnak szökni. Az Útvesztő nemcsak egy kalandregény, a reményről és az emberi lélekbe vetett hitről is szól.”
A könyvre a Gotham Group Management és Produkciós Társaság két producere, Ellen Goldsmith-Vien és Lee Stollman figyelt fel. „Nagyon sok, fiataloknak szóló regényt elolvastunk, de mindig valami egységes világot kerestünk, amiben a karakterek határozottan kirajzolódnak, valami olyasmit is egyben, amit még soha nem láttunk. Mindezt megtaláltuk Dashner könyvében.”
A stúdió Wyck Godfreyt, a Twilight sorozattal már sikeressé vált producerét bízta meg a film elkészítésével. „Azonnal igent mondtam a 20th Century Fox felkérésére – mesélte – hiszen végre eleget tehettem fiaim kérésének, és nekik, az ő korosztályuknak készíthettem filmet.”

Az ugrás után tovább olvashatjátok a cikket.



A filmkészítők, Az Útvesztő című könyv rajongótáborának kezdeményezésére, Wes Ballt kérték fel rendezőnek. Ball egyetlen, az interneten keringő, hétperces, jelenséggé vált CGI animált rövidfilmet rendezett, a Ruint.
„Van egy kis, vizuális effekteket készítő cégem, miután több éve már más emberek munkáit készítettem, arra vágytam, hogy valamit magamból is adjak. Bezártam a boltot és elkészítettem a Ruint. Felraktam online, s egyszer csak felrobbant a Twitter.” – nyilatkozta Ball.
A részletgazdag, mértéktartó akciótörténet egy futurisztikus, szőlővel benőtt városban játszódik. A Ruin megnyitotta a lehetőségek kapuját Ball előtt. Amikor a Fox gyártása megnézte a kisfilmet, már tudták, hogy Ball képes lesz Az Útvesztő vízióját mozivászonra álmodni.
„A stúdió megkért, hogy olvassam el a könyvet, s én éreztem, ez lesz a következő munkám – nyilatkozta Ball. - Nagyon erős vízióm volt arról, hogyan néz ki belülről a Tisztás: impozáns betonfalakkal körülvett, nyers, éles, kiégett, naturalisztikus környezet. Tudtam, hogy ez az a világ, amiben az elkövetkezendő éveimet tölteni akarom.”
Ball felvázolta Thomas, a főhős jellemét is. „Ő az, aki egy lépést előrelép, amikor mindenki visszalép egyet. Ő az, akinek van bátorsága szembenézni az ismeretlennel, s ezáltal többet megtudni önmagáról is. Thomas különleges, – folytatta a fiatal rendező – néhányan azt gondolják a Tisztáson, hogy veszélyt jelent, mégis ő lehet az, aki segíti őket kijutni onnan. Én szeretem a világteremtő filmeket. Márpedig ez világokat teremtő film, kezdve a Tisztástól, amit a fiúk építettek, majd a falakon kívül az Útvesztő grandiózus világa, ami egy teljesen másik szcenárió.”
Godfreyt az döbbentette meg leginkább, hogy amikor először leült Ballal összerakni a film megszámlálhatatlan elemét, Wes Ball szinte kész volt a teljes koncepcióval. „Ball elgondolásai, minden, a Tisztásról alkotott eddigi elképzelésemet magasan túlszárnyalta.”

A szereplőválogatás:

A következő lépésként meg kellett találni a tisztársak portréit, akik a társadalmat működtetik, elvégzik a mindennapi feladatokat, figyelnek egymásra és megpróbálják megoldani az Útvesztő titkát. Godfrey így emlékszik vissza: „A casting volt az egyik legizgalmasabb része a projektnek. A színészeknek valóban meg kellett élniük, hinniük kellett ebben a világban, s mi mindent megtettünk, hogy megtaláljuk őket.”
  • A főszerepben Dylan O’Brien a leleményes Thomast játssza, aki meg van győződve arról, hogy van kiút az Útvesztőből. A rajongók már ismerhetik az MTV Farkasbőrben (Teen Wolf) sorozatából. Godfrey szerint: „Ő a kiváló képességű bárki. Dylan nemcsak azért megfelelő, mert nagyon hasonlít a fiatal Tom Hanksre, hanem mert nem az a tipikus elbűvölő fiatalember, viszont nagyon atletikus. Bírja azt a fizikai terhelést, amit a szerep megkövetel.”
  • O'Brien megjegyzi: „Annak ellenére, hogy Thomas ijesztő és rejtélyes körülmények mellett érkezik a Tisztásra, az ott szerzett tapasztalatok a legjobbat hozzák ki belőle. Valószínűleg szép, védett életet élt, mígnem egyszer csak a liftben ébredt. A helyzete és a körülmények lehetővé teszik számára, hogy hallgasson ösztöneire, és megmozduljon benne egyfajta hősiesség, ami mindig is létezett legbelül. Nem hagyja, hogy a félelem az új és ismeretlen világtól elnyomja kíváncsiságát.”
  • A tisztársak vezetője Alby, akinek szerepe leginkább egy apa-figurára hasonlít. „Alby a fő haver”, - mondja Ball. - Ő volt az első tisztárs, az első fiú, aki megérkezett a lifttel, egy teljes hónapig egymaga volt, nem tudta, hol van, nem volt segítsége a túléléshez. Amikor a következő fickó felbukkant, Alby rájött, hogy rendre és fegyelemre van szükség, hogy túléljék ezt a világot. Ő a nagy védelmező.”
  • Aml Ameen lett Alby hiteles megformálója. A közelmúltban láthattuk Lee Daniels rendezésében A komornyik  (The Butler) című filmben. Godfrey szerint: „Aml egy nagyszerű új arc, ő most válik olyan jelentőssé, mint a fiatal Denzel Washington.”
  • Ameen a karakter vezetői és paternalista tulajdonságaira tette a hangsúlyt. „Alby létrehoz egy mitológiát és hozzá egy szabályrendszer a fiúknak, hogy életben maradjanak - magyarázza. - Ők egy család és Alby azt hiszi, mindannyian okkal kerültek az Útvesztőbe. Így mindennél fontosabb, hogy összetartsanak. Szóval, Alby megtestesíti az összes olyan gyönyörű, összetett dolgot, amit a színészek szeretnek játszani.”
  • Thomas ellensége a Tisztáson Gally. Okos és félelmetes, Gally fenn akarja tartani a status quot, erőszakos az újoncokkal. „De Gally és Thomas valójában az érem két oldala” - jegyzi meg Ball. - Thomas teljes mértékben vallja, hogy meg kell rohamozni az ismeretlent, Gally szerint az önfenntartás a legfontosabb, s hogy megtartsák a dolgokat a maguk biztonságos és normális menetében.”
  • Will Poulter alakítja Gallyt, aki szerepelt a kultikus filmben, a Rémbó fiában, és nemrég megmutatta komikus képességeit a Családi üzelmekben. Godfrey azt mondja: „Will a tökéletes Gally, mert nem szeretnéd, ha szórakozna veled, ő egy intelligens ellenség.”
  • „Gally hite és ragaszkodása a status quohoz nem ok nélküli - állítja Poulter. - Ő nem a törvény őre, ő az a srác, aki azért ragaszkodik a szabályokhoz, mert nélkülük a tisztársak elpusztulnak. Gally kiáll a szabályok mellett, és felelősségre vonja Thomast a szabályok be nem tartásáért. Számára ezek a törvények, az élet maga.”
  • A regényíró, Dashner is elutasítja azt az elképzelést, hogy Gally egy gazember. „Azt akartam, hogy legyen egy nagy riválisa Thomas személyében, de azt is szerettem volna elérni, hogy az olvasók empatikusak legyenek vele, és megértsék tetteit és meggyőződését.”
  • Alby hadnagyát, Newtot, Thomas Brodie-Sangster játssza, aki feltűnik az HBO Trónok harca sorozatában is, először azonban az Igazából szerelem című filmben mutatta meg tehetségét.
  • Newtról  Godfrey azt mondja: „Ő a másodtiszt, de nem igazán kész arra, hogy átvegye az irányítást. Egy kicsit gazember.”
  • „Newt a 2-es szám a Tisztáson.”- ismétli Ball. - Ha Alby nincs ott, Newt veszi fel a gyeplőt, de nem igazán szereti a kihívásokat, és ez teremt egyfajta hatalmi vákuumot, amit Gally kihasznál.”
  • Newt sántít, nem lehet tudni miért, erről nem beszél. Ennek ellenére, Brodie-Sangster szerint a karakter „a csoport egyik kedvence, akivel mindenki kijön. A tisztársak megkeresik Newtot a problémáikkal, mert szeretik, és bíznak benne.”
  • A brit színésznő, Kaya Scodelario alakítja az egyetlen fiatal nőt a tisztársak között, Teresat, aki titokzatos kapcsolatban áll Thomassal. Scodelario már letette névjegyét a Skins brit tv-sorozatban, de Az Útvesztő alkotóit is lenyűgözte kemény helytállásával, mégpedig azzal, hogy lány létre képes volt „az egyik srác” lenni. Ahogy Godfrey mondja: „Ő a megközelíthetetlen, ami feltétlenül szükséges egy olyan helyzetben, amikor az ember lányát kivetik a Tisztás világába, fiatal férfiak közé.”
  • Scodelario szerint „Teresa kemény, mint a fiúk. Független, bátor, védi és körülveszi őt valamiféle „ne közelíts” hangulat.
  • Ball tovább fokozza Teresa leírását: „ő ugyanolyan rejtélyes, mint a Tisztás és az Útvesztő, vele kezdődik el a rossz, a változás a Tisztáson.”
  • A tisztársak elit csapatát Futároknak hívják. A Futárok atletikus testalkata, szívóssága, megfigyelőképessége determinálja őket arra, hogy nap-mint nap végigfussanak egy területet az Útvesztőben, feltérképezzék a falak aznapi állását, így remélve azt, hogy egyszer majd megtalálják a menekülés kulcsát. Vezetőjük Minho – Ki Hong Lee személyében. A fiatal színész sajátos úton jutott el szerepe értelmezéséhez: „Tanulmányoztam a tengerészgyalogságot és a hadsereget, és úgy gondolom, hogy Minho a tisztársak generálisa, az ő feladata a csapatok összetartása.”
  • A legfiatalabb tisztárs, Chuck, szeretetreméltó, hűséges gyerek, aki felnéz Thomasra és Lögybölőként dolgozik. (Lögybölőnek osztják be azokat, akik semmilyen más munkára nem alkalmasak, ők a girnyók.)
  • „Imádnivaló kölyök, - mondja róla Ball, - amolyan kisöcs típus. Keményen próbálkozik, de igazán senki nem veszi komolyan, mégis eljön az ő hősi pillanat is.”
  • Chuck és Thomas barátsága a legszórakoztatóbb és legmeghatóbb pillanatokat nyújtja a filmben. „Ez több mint barátság, - állítja Blake Cooper, akié a szerep. – Thomas olyan, mint egy báty, s közben a mentora Chuck. Tényleg nagyon figyelnek egymásra.”
  • A VESZETT kísérleti program vezetője Ava Paige szerepében Patricia Clarkson. Az elismert színésznő szerepelt olyan filmekben, mint Martin Scorsese Viharsziget thrillerében, Az állomásfőnök című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a National Society of Film Critics legjobb női mellékszereplő díját.
  • Ava és a VESZETT titokzatos entitások, tevékenységük felnagyítja a történet központi kérdéseit, például, hogy mi a jó, mi a rossz, és mit csinálnak az emberek, amikor szorult, kétségbeejtő helyzetbe kerülnek - mondja Dashner. – A VESZETT kísérleti program neve szándékosan utal többfajta dologra, tény, hogy inkább a sötétebb oldalukra.”


Forrás: InterCom sajtóanyag 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése