2014. június 9., hétfő

Kaya Scodelario interjú (2014 június) 1. rész


Azt hittem már minden korábban megjelent interjút lefordítottam, aminek a filmhez és a színészekhez van valami köze, de nemrég találtam egy Kaya interjút, így most ezt hozom (szokásomhoz híven) két részletben. Kaya-t a filmről, a szerepéről és a forgatásról kérdezték.


Milyen érzés volt egyedüli lányként lenni egy férfiakkal teli forgatáson?
Igazából minden rendben volt, mindannyian kedves fiúk. Nagyon jól neveltek. Megtanítottak rá, hogyan legyek bátor és férfias. Az otthoni barátaim nagy része is fiú, így könnyen kijövök olyan fiúkkal, akiket kedvelek. Sokat hülyéskedek velük, és ez jó dolog.

Milyen Teresa?
Kemény. Csakis azt nem szerettem volna, ha olyan lány lesz belőle, aki folyton fél valamitől és akit mindig védelmezni kell. Neki nincs szüksége védelemre. Az első alkalommal, mikor megjelenik egy kés van nála, ami szerintem igazán menő. Kemény lány, aki küzd magáért, aki meg akarja találni a válaszokat és aki tudni szeretné, hogy miért került erre a helyre.

Ez az első nagy költségvetésű amerikai filmed - mennyire ijesztett meg a tudat, hogy egy brit tévésorozatból érkeztél?
Próbáltam úgy kezelni a helyzetet, mintha ez is olyan lenne, mint a többi munka, és szerintem ezt így is kell csinálni. Szerencsém volt, hogy ez egy nagy amerikai film és hogy sokakat érdekel. Mindenki azt akarta, hogy elkészüljön, mert mindenki szeretne látni egy remek történetet. Sok időt és energiát fektettek bele. Nem igazán foglalkoztak azzal, hogy megint csak egy újabb ifjúsági filmet készítsenek. Ha valaki erről kérdezi West, akkor kiderül, hogy őt sem érdekli ez. Mikor meg van benned a szenvedély és az odaadás az iránt, amit csinálsz, akkor igazából ugyanolyan az egész, mintha csak egy alacsony költségvetésű film forgatásán lennél. Csak annyi a különbség, hogy itt több az ingyen kaja, ami igazán remek.

Írd le nekünk Teresa kapcsolát Thomassal, és hogy milyen volt köztetek Dylannal a dinamika.
Kedvelem Dylant, az egyik legaranyosabb srác a világon. Olyan mintha az öcsém lenne, és nagyon menő. Érdekes kapcsolat van Thomas és Teresa között. Nincs köztük romantikus szál, ők csak két ember, akik érzik a köztük lévő kapcsot, de csakis az számít nekik, hogy rájöjjenek miért kerültek erre a helyre, és hogy miért nem emlékeznek rá, hogy ki küldte őket ide. Nem lesz köztük semmi ilyesmi, hogy "Szeretlek."

A Skinsben Effy karakterét alakítottad éveken keresztül és ennek a filmnek is meg van rá az esélye, hogy egy Éhezők Viadala jellegű franchise váljon belőle - folytatni szeretnéd majd a munkát ezzel a karakterrel ezután is?
Szeretek dolgozni, és áldottnak érzem magam, amiért egyáltalán dolgozhatok. Sok barátom nehéz időszakon megy át mostanában. Nem hiszem, hogy sok munkalehetőség van manapság a fiatalok számára, hogy azt csinálhassanak, amit csak szeretnének. Minden nap szeretem a munkámat és mikor ott vagyok a forgatáson, akkor olyan, mintha egy nagy család lennénk. Úgy érzem, hogy mivel majdnem egy évig dolgozok együtt ezekkel az emberek, olyan, mintha kívülről belülről ismerném őket. Örömmel tölt el a tudat, hogy örökre az életem részesei maradnak.

* Az interjú második része holnap érkezik! :)

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése