2014. január 22., szerda

Ismerd meg a film színészeit: Kaya Scodelario

Kaya Scodelario alias Teresa



1992 március 13-án született Londonban.

Eddigi ismertebb szerepei:
  • A kultikus brit Skins című sorozatban játszotta az egyik főszerepet négy éven keresztül. Effy Stonemként az első két évadban csak mellékszereplő volt, míg a harmadik és negyedik évadban főszereplő vált belőle a második generációban. + A befejező 7. évad első része szintén a karakteréről szólt.
  • Szerepeket kapott az Andrea Arnold által újragondolt Üvöltő szelek (Wuthering Heights) című filmben, a kritikusok által is elismert brit tv-drámában, az Igazi szerelemben (True Love) és a Southcliffe mini sorozatban is
  • 2013 őszén debütáló új sorozatban a Walking Storiesben ő az egyik főszereplő.
  • A Titánok harcában kisebb mellékszerepben látható (Pesh)
  • A Most jó című filmben szintén szerepel Dakota Fenning mellett.

Érdekesség róla:
  • Gyerekkorában iskolatársai folyamatosan zaklatták és  terrorizálták, és fiatalabb korábban diszlexiás volt.
  • A Skinsben nyújtott alakításáért Effy Stonem karakteréért kétszer jelölték Legjobb színésznőnek a TV Quick Awardson.
  • A színészkedés mellett modellként is dolgozik a Model 1 ügynökségnek
  • Férje Benjamin Walker, akivel 2015 decemberében házasodtak össze. Jelenleg első gyermeküket várják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése